Finn kutatók 13 olyan kromoszómarégiót azonosítottak, amelyek a terhességi diabétesszel hozhatók összefüggésbe.

Bármilyen szintű szabadidős fizikai aktivitás egyötödével és egyharmadával csökkenti a neuropátia és a nefropátia kockázatát a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.

A gyermekvárás időszaka a nő életének gyönyörű periódusa, melyet azon­ban különböző szövődmények árnyékolhatnak be. Ezek egyike a terhességi cukorbetegség (orvosi nevén gesztációs diabétesz mellitusz, GDM), mely legtöbb vonásában megegyezik a nem várandósok cukorbetegségével, azonban ez esetben a kóros anyagcsere-állapot röviddel a szülés után több­nyire rendeződik.

A praediabetes 2-es típusú cukorbetegséggé való progressziójának meg­előzésében hatékonyabb a metformin, mint a standard életmódváltás. (Az ajánlás erőssége [„Strength of Recommendation”, SOR]: A, randomizált, kontrollos vizsgálatok [RCT, randomized controlled trial] és betegségorientált kimenetelek RCT-jének szisztematikus áttekintése és metaanalízise alapján.) Az intenzív életmódváltás azonban ugyanolyan hatásos, mint a metformin. E beavatkozások tartós hatásúak: az intenzív életmódváltás és a metformin kedvező hatása 15 év követési idővel is észlelhető. (SOR: B, betegségorientált kimenetelek RCT-je alapján.) A metformin szedé­se a praediabetes 2-es típusú cukorbetegséggé való progressziójának megelőzése céljából azon betegek számára a legelőnyösebb, akiknek a testtömegindexe (BMI) >35 kg/m², 60 évesnél fiatalabbak, magasabb az éhomi glükóz- vagy a HbA1c-értékük, vagy az anamnézisükben terhességi diabetes szerepel. (SOR: B, betegségorientált kimenetelek RCT-je alapján.)

Terhességi cukorbetegségben klinikailag releváns mértékben csökkenti a posztprandiális vércukorszintet a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend.

Az emberi szervezet komplex biológiai rendszer, melyben a különböző szer­vek, szervrendszerek élettani működéséhez molekuláris szinten nélkülöz­hetetlenek a fehérjék, illetve a megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló makro- és mikroelemek, valamint ásványi anyagok. Utóbbiak hiányában az adott szervrendszer és így a szervezet egésze működészavart szenved, amely hosszú távon irreverzibilis következményekhez is vezethet. Az aláb­biakban két – élettani szempontból – különösen jelentős anyag, a vas és a magnézium hiánya esetén fellépő szövődményeket, azok megelőzését, illetve a vas- és magnéziumpótlás aktuális kérdéseit tekintjük át.

Egy norvég tanulmány azt mutatta, hogy a vetélést vagy az abortuszt követő 6 hónapon belüli újabb terhesség nem jelent nagyobb kockázatot, mintha a jövendő szülők több időt várnak az újabb fogantatással.

A szerző szakirodalmi adatok alapján áttekinti az antipszichotikumok al­kalmazásának kockázatait terhességben. Minden várandós pszichiátriai betegnél gondosan mérlegelni kell a farmakoterápia előnyeit és hátrányait, valamint az antipszichotikumok elhagyásával járó relapszus következmé­nyeit. A kongenitális malformációkért, valamint a perinatális szövődménye­kért nemcsak a gyógyszerek, hanem a fennálló pszichiátriai zavar, a non-compliance, valamint az esetlegesen társuló szerabúzus is felelős lehet. A teljes körű tájékoztatásba a betegen kívül a közvetlen hozzátartozót is célszerű bevonni, ami elősegíti az optimális döntés meghozatalát.

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

Ismét szülészeti szimpóziumot szervezett az Orvostovábbképző Szemle szerkesztősége, melyben szakított azzal a hagyo­mánnyal, hogy a szülészet aktuális kérdé­seinek boncolgatása az úgynevezett nagy terhességi kórképek – a koraszülés, a méhen belüli növekedés lemaradása, a terhességi magas vérnyomás spektrum és a terhességi cukorbetegség – új eredményeinek ismerte­tésére szorítkozik. Helyette olyan gyakorlati kérdések elemzésére vállalkozott, melyek gyakoriságuknál fogva (láz- és fájdalom­csillapítás a terhességben) vagy az utóbbi időben megszaporodó kihívások miatt (antipszichotikumok alkalmazása a váran­dósságban) tartanak igényt a társszakmák érdeklődésére, vagy éppen csak a napjaink­ra megteremtett diagnosztikus lehetőségek következtében szinte új kórképnek számító betegség (terhességi cholestasis) megtár­gyalására nyújt lehetőséget.